Felépült az Ökumenikus Segélyszervezet adománypontja a Szent István Bazilika előtt

Felépült a Szent István Bazilika előtt az Ökumenikus Segélyszervezet adománypontja, ahol idén először bankkártyával is lehet pénzt felajánlani a rászorulók számára.Ökumenikus SegélyszervezetA segélyszervezet MTI-hez eljutatott pénteki közleménye szerint a helyszínen önkéntesek készítenek a "szeretet.éhség" adventi adománygyűjtő akció szimbólumaként is ismert mézeskalácsszíveket az adományozóknak. Tavaly több mint 15 ezer darab mézeskalácsot sütöttek ki az adományponton, és kétmillió forint adomány gyűlt össze.

Emellett az adományponton kaphatóak az átmeneti otthonok lakói által készített ajándékok is, így például a gyulai hajléktalanszállón készült díszangyalkák, a miskolci családok átmeneti otthonának kerámiadíszei, a szolnoki átmeneti otthon textiltáskái, valamint a segélyszervezet kastélyosdombói központjában készült adventi asztaldíszek is.

Az idén 20. alkalommal elindított pénzadománygyűjtő akció célja a korábbi évekhez hasonlóan ételt adni az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, és esélyt az esélyteleneknek. Az Ökumenikus Segélyszervezet évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonaiban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez.

Emellett igyekeznek segítséget adni a munkakeresésben, a gyermekszegénység okozta hátrányok leküzdésében is. A Szent István Bazilika előtt felállított Adományponton idén is kizárólag pénzadományokat fogadnak - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com