Feleségét bántalmazó férfi ellen emeltek vádat

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy gyömrői férfival szemben, aki fojtogatta a feleségét, mert az el akart tőle válni, és később is zaklatta. Az ügyészség honlapján elérhető hétfői közlemény szerint a nő 2018 végén közölte válási szándékát a férjével. Ezen összeszólalkoztak, és a férfi eszméletvesztésig szorította a felesége nyakát. Amikor a nő magához tért, kihívta a rendőrséget, majd az intézkedés után egy ismerőse vitte kórházba. A fojtogatás miatt a nő pajzsporcának felső nyúlványa eltörött, amely közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. A közlemény szerint csak a véletlennek és a szakszerű orvosi ellátásnak volt köszönhető, hogy a nő nem halt meg.

    
A férfi ezután ugyan elhagyta a házat, de nem hagyott fel a nő zaklatásával. Otthonában is többször kapcsolatba próbált vele lépni - alkalmanként agresszíven -, és ismerőseit is folyamatosan kereste. Ezen kívül a nő egyik munkahelyének közösségi oldalára elküldött egy szexuális tartalmú fotómontázst az asszonyról. Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete, zaklatás vétsége és különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com