Félezer magyar utazik Krakkóba a lengyel függetlenség napjára

Félezer magyar indult a hétvégén Krakkóba, hogy rész vegyen a lengyel függetlenségi nap eseményein - jelentette be az egyik csoport indulása előtt Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnöke vasárnap reggel, Budapesten.

04-o-csizmadia-laszlo-8-hpgyffffffffMint elmondta, céljuk a lengyel-magyar barátság folyamatos erősítése, ezért Zalaegerszegről, Miskolcról, illetve Budapestről 9 busz indult Krakkóba a lengyel függetlenségi nap tiszteletére. Mint fogalmazott: a két nép közös tulajdonsága, hogy állandóan a „honszerzés és a honvesztés” állapotában van.

A keresztényi gyökerek Európában leginkább a magyarok és a lengyelek szívében, lelkében van meg, ezt fontos megőrizni és a jövő Európai Uniója felé közösen közvetíteni - tette hozzá.

Hangsúlyozta a közös Európa fontosságát, hozzátéve, hogy az egyenrangú nemzetek Európáját szeretnék megvalósítani.

Csizmadia László elmondta: 350 civil lengyel szervezet hívta meg őket Krakkóba. A függetlenség napi eseményeken immár harmadik éve vesznek részt. Reményei szerint 2014. március 15-én ismét Magyarországra jönnek lengyel barátaik.
Mint elmondta: vasárnap délután érkeznek Krakkóba, ahol a székesegyházban misén vesznek részt, majd megkoszorúzzák a több mint 20 ezer halottat követelő második világháborús katyni mészárlás emlékművét és megemlékeznek a néhány évvel ezelőtti szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség áldozatairól, ahol a lengyel állami vezetés jelentős része életét vesztette.

Vasárnap este magyar és lengyel irodalmi és műveket hallgatnak meg. Hétfőn közösen felvonulnak lengyel meghívóikkal, majd egy újabb misén vesznek részt. A főünnepség Krakkó főterén lesz, ahová több 10 ezer résztvevőt várnak. A rendezvényen felszólal Csizmadia László is.

Konrad Sutarsky, a Budapesti Lengyelség Múzeumának igazgatója a vasárnapi indulás előtt elmondta, hogy több magyarországi lengyel is elutazik Krakkóba, hiszen fontos, hogy a két nép barátságát újra és újra megerősítsék az újabb nemzedékek is.

Oláh János, a FOKUSZ Egyesület elnöke arra emlékeztetett, hogy a magyar-lengyel kulturális, irodalmi kapcsolatoknak is nagy múltja van. A magyar és lengyel lélek rokon, amely a történelemből gyökerező "érzület" - tette hozzá.

Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa felidézte, hogy 1918. november 11-én nyerték vissza a lengyelek állami létüket és függetlenségüket. Beszélt a Szovjet-Oroszország elleni lengyel háború és a II. világháború során tapasztalt lengyel-magyar együttműködésről is. Mint elmondta: azokért az évszázadokért mennek oda, amelyeket együtt vittek véghez.

Megfogalmazása szerint: ha a közép- és kelet európai népek össze tudnak fogni, akkor képesek lesznek ellenállni a nyugatról érkező gazdasági gyarmatosításnak - így vonva analógiát a régió országainak XX. századi szabadságküzdelme és a jelenlegi célok között. Pusztán meggyőződésből és szeretetből mennek oda - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com