Felfüggesztett börtönre ítéltek csalásért egy takarékszövetkezeti fiókvezetőt

Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítéltek egy takarékszövetkezeti fiókvezetőt, aki több mint húszmillió forintot csalt ki ügyfelétől - tájékoztatta a Szolnoki Törvényszék pénteken az MTI-t.A 35 éves, büntetlen előéletű nő, egy takarékszövetkezet két jászsági kirendeltségének fiókvezetőjeként 2014 és 2018 között mintegy 21 millió forintot csalt ki egyik ügyfelétől. Kihasználva vezetői pozícióját és az ügyfelével azonos vezetéknevét csaknem fél évtizeden át rendszeresen vett fel, illetőleg utalt át magának több százezres, milliós összegeket, amihez a pénztárbizonylatot is aláírta a mit sem sejtő ügyfél helyett - írták.
    

A Jászberényi Járásbíróság április 4-én a büntetlen előéletű, a bírósági eljárás során az általa okozott teljes kárt a sértettnek megtérítő nőt csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság, valamint négy évre eltiltotta a pénzügyi munkakörben végzett tevékenység gyakorlásától - közölték.
    

A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, de az ügyészség súlyosításért fellebbezett. A törvényszék nemrég meghozott másodfokú döntésében azonban az elsőfokú bíróság ítéletét lényegét tekintve helybenhagyta - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com