Felfüggesztett börtönt kaptak a szegedi parkolóbérletügy vádlottjai

Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a vádlottakat az ingyenes szegedi parkolóbérletek ügyében indult perben kedden, nem jogerősen a Gyulai Járásbíróság.A vádlottakat a bíróság jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek. A bíróság D. G.-t, a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetőjét tíz hónap, T. I. T.-t, a cég későbbi vezetőjét nyolc hónap, F. G.-t, a parkolási üzletág vezetőjét tíz hónap, M. E. címzetes főjegyzőt nyolc hónap, S. L. alpolgármestert hat hónap, K. G. polgármesteri kabinetfőnököt tíz hónap szabadságvesztésre ítélte. A büntetés végrehajtását a bíróság valamennyi vádlott esetében egy évre felfüggesztette.

    
A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre közgyűlési felhatalmazásuk vagy egyéb jogszabályi alapjuk nem volt. Olyanok is kaptak ingyenbérletet, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.
    

Kis Krisztina bíró az ítélet indoklásakor elmondta: az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik részesüljenek ingyenesen parkolóbérletben.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A listát 2008-tól a polgármester kabinetfőnöke állította össze, azt vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, erről jegyzőkönyv nem készült. A listákat a címzetes főjegyző és az alpolgármester írta alá. A Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetői pedig utasították a parkolási üzletág vezetőjét a bérletek átadására az önkormányzatnak, ahol kiosztották - átvételi elismervény ellenében - az érintetteknek.
    

A közlekedési vállalat és az önkormányzat közötti szerződés alapján a társaság üzemeltette a város tulajdonában lévő parkolóhelyeket. A parkolási díjak beszedéséből, a jegyek és bérletek eladásából származó bevétel az önkormányzatot illette, de a bevételeket a társaság szedte be és számolta el. A cég a 186 ezer-246 ezer forintos parkolóbérletekről - 2009 és 2010 kivételével - számlát állított ki az önkormányzatnak, ezeket azonban a város nem egyenlítette ki, és nem is állt szándékában. Így a város tulajdonában álló Szegedi Közlekedési Kft.-nek a vádlottak mintegy 41 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
    

A parkolóbérletek kiadását szabályozó közgyűlési rendelet csak 2013. január 1-jén lépett hatályba. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, arra hivatkozva, hogy nem történt kötelességszegés; a bérletek kiosztása a parkolórendszer 1996-os kialakulása óta gyakorlat volt, a megoldás minden helyi és országos jogszabálynak megfelelően működött, és jelenleg is így zajlik az ország valamennyi nagyvárosában.
    

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, és kérte, hogy a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi irányítóit tiltsák el a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. A vádlottak nem vettek részt a keddi tárgyaláson, a védők bűncselekmény hiányában történő felmentésért fellebbeztek. Az ítélet után kiadott közleményében Botka László (MSZP) szegedi polgármester koncepciós eljárásban született döntésnek nevezte az ítéletet.
    

A politikus közleményében úgy fogalmazott, munkatársai egy koncepciós eljárás áldozatai lettek, "a Fidesz már a bíróságokra is rátette a kezét". A szerinte törvénytelen ítélet célja, hogy bemocskolják Szegedet és a szegedi városvezetést. Mint írta, kollégái az önkormányzat törvényes és eredményes működését biztosították, és ezért ítélik el őket.
   

"A Fidesz évek óta el akarja venni Szegedet a szegediektől, de ezt meg fogjuk akadályozni" - írta Botka László, aki bízik benne, hogy másodfokon helyreáll az igazság, és "nem ítélik el jogtalanul, egy mocskos politikai játszma részeként az önkormányzat becsületes dolgozóit". Mózes Ervin Szeged címzetes főjegyzője - az ügy negyedrendű vádlottja - közleményében leszögezte, társaival elfogadhatatlannak tartja az ítéletet és fellebbez a döntés ellen.
    

"Egy koncepciós perben, nyilvánvalóan politikai nyomásra hozták meg a mai döntést, ami ellen a leghatározottabban tiltakoznak" - írta a főjegyző. Kifejtette, nem történt semmi törvénytelenség. A vádat képviselő ügyészség saját maga is igényelt és kapott ingyenes parkolóbérletet, ahogy a bíróság és a rendőrség is. A bérleteket rajtuk kívül önkormányzati képviselők, parlamenti képviselők, díszpolgárok és hivatalnokok kapták, akik a városházán dolgoznak, vagy szoros munkakapcsolatban álltak Szegeddel.
    

A parkolóbérletek ingyenes juttatása minden magyar nagyvárosban bevett és törvényes gyakorlat, amely kizárólagos célja az önkormányzat minél hatékonyabb működése - tudatta a főjegyző, hozzátéve: bízik benne, hogy másodfokon tisztességes döntés születik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com