Felfüggesztett fogházra ítéltek egy nőt, aki késve vitte orvoshoz a gyermekét

Az ügyészi indítvánnyal egyezően, jogerősen egy év - két évre felfüggesztett - fogházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a nőt, aki az orvosi utasítást figyelmen kívül hagyva, több órás késéssel vitte vissza a kórházba a műtét után hazaengedett, egyéves gyermekét - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.Nagyné Günther Ágnes közölte, a táblabíróság gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A nő ellen azért indult büntetőeljárás, mert az előzetes orvosi figyelmeztetés figyelmen kívül hagyásával, szülői gondozási kötelezettségét elmulasztva, több órás késedelemmel vitte egyéves gyermekét a kecskeméti kórházba. A kiskorú sértett - akit a rajta elvégzett szívműtétet követően az előző napon engedtek haza - állapota romlott, ennek tüneteit édesanyja is észlelte.

    
A késlekedés miatt a gyermek életveszélyes állapotban került kórházba, majd - részben az orvosi ellátás során történt szabálytalanságok miatt - szívmegállás, keringés- és légzésleállás következett be nála. A gyermek halálához vezető folyamatot a műtéti ellátással összefüggő szövődmény indította el. A bíróság megállapította, hogy az asszony mulasztása nem abban állt, hogy nem ítélte meg helyesen a gyermek egészségi állapotát, mert a diagnosztizálás nyilvánvalóan tőle nem volt elvárható, hanem az róható a terhére, hogy az orvosi előírásoknak nem tett eleget, holott a kórelőzmények, valamint az aktuális tünetek miatt a gyermek életveszélyes állapotának kialakulása lehetőségével is számolnia kellett. A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com