Felfüggesztik a Népszabadság kiadását (3. rész)

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" - közölte a társaság szombaton az MTI-vel.népszabadságEgyben tájékoztattak arról is: Katona Viktort nevezték ki a Mediaworks Zrt. megbízott vezérigazgatójává, aki jelenlegi, pénzügyi vezérigazgató-helyettesi és operációs vezetői feladatköre mellett veszi át a saját kérésére távozó Rónai Balázs feladatait.

A Mediaworks tájékoztatása szerint a Népszabadsághoz tartozó területeken dolgozó munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig időlegesen felfüggesztik. Az előfizetőknek a Népszabadság helyett más kiadványukat, illetve az előfizetésből a felfüggesztés idejére eső rész visszafizetését ajánlja fel a kiadó.

A lap hétvégi száma még megjelent, azonban a nol.hu szombat reggel már nem volt elérhető az interneten.

A Mediaworks közleménye szerint a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is szintén jelentős veszteséget halmozott fel - közölték, hozzátéve: a jelenlegi üzleti modell működtetésével a Népszabadság a teljes cégcsoport eredményeit negatívan befolyásolja, és ez várhatóan hosszú távon így maradna, amennyiben működése nem kerül teljesen új alapokra.

"A cégcsoport és több mint ezer munkavállaló hosszú távú jövője, valamint a cégcsoport kiadványai a szerkesztőségeken, az olvasókon és a gazdasági sikerességen múlik" - fogalmaznak. Kiemelték, a kiadó arra összpontosít, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a Népszabadságnak, ennek érdekében pedig konzultációt kezdeményeznek az érintettekkel.

"Annak ellenére, hogy a Népszabadság Szerkesztőségi Statutuma a terület 2015-ben történt reorganizációja és Mediaworks Zrt-be integrálása következtében már nincs érvényben, a Mediaworks konzultációt kezdeményez az érintettek képviselőivel" - áll a közleményben.

A kiadó felidézi: szeptember 30-án megvásárolták a Pannon Lapok Társaságát (PLT), és ezzel "valódi regionális kiadóvá váltak, markáns jelenléttel a sportlapok és magazinok piacán". Tájékoztatnak arról is, hogy jelenleg is zajlik a Mediaworks budapesti működésének költségtakarékos székhelyre történő költözése a Bécsi úti "Népszabadság-épületbe", ahol több mint 400 munkahelyet alakítottak ki.

A Mediaworks szerint "mindez lehetőséget teremt a stabil gazdasági alapok megteremtésére, ami a minőségi újságírás legfőbb garanciája". A jelenleg tervezett évi 25 milliárd forint forgalmával és közel 1150 munkavállalójával a Mediaworks és a PLT tizenkét megyében rendelkezik regionális sajtókiadvánnyal.

A regionális sajtótermékek a társaság legnagyobb bevételi forrását adják, 50 százalékot meghaladó részesedéssel. A Mediaworks-PLT csoport által értékesített napilapok mintegy 75 százaléka regionális napilap, ezen felül a cégcsoport országos napilapokat és magazinokat is megjelentet, mint például a Nemzeti Sport, a Világgazdaság és a Hot! magazin.

Az osztrák Vienna Capital Partners (VCP) 2014 januárjában vásárolta fel a Ringier és az Axel Springer egy jelentős média-portfólióját, köztük a Népszabadságot, nyolc megyei napilapot, a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot.

A VCP ezt követően, szintén még 2014-ben bejelentette, hogy Mediaworks néven megalapította Magyarország egyik legnagyobb médiavállalatát, amely akkor azt közölte, a Ringiertől és az Axel Springertől is átvették a munkatársakat, a széles portfóliót pedig nemcsak megtartani, hanem fejleszteni is akarják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com