Felgyújtottak egy házat Dejtáron, elfogták a fiatalkorú gyanúsítottat is

Elfogtak egy fiatalkorút, aki társával a gyanú szerint rágyújtotta a házat egy nőre és három gyerekre tavaly Dejtáron. A17 éves fiú ellen emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást, társát már a bűncselekmény elkövetése után letartóztatták - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.Nágel Tamás elmondta: a most elfogott fiú 21 éves társa tavaly augusztus 7-én éjszaka felgyújtott egy udvaron álló melléképületet, amelynek a tetőszerkezete leégett. Öt nappal később az akkor 16 éves fiúval a családi ház bejárati ajtaja előtt különböző éghető anyagokat halmozott fel, azokat és az ajtó melletti bejárati ablakot égésgyorsító anyaggal leöntötték és meggyújtották.

    
A házban tartózkodó nő és három kiskorú gyermek egy másik ablakon menekült ki a lángok elől. A sajtóreferens közölte: a szakértői vélemény szerint a házban lévők élete közvetlen veszélyben volt és a tűz a szomszédos épületekre is átterjedhetett volna. Mint elmondta, a fiatalkorú gyanúsítottat a napokban fogták el, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.
    

A 21 éves férfit még az esetet követően, 2017. szeptember 5-én letartóztatták, ő jelenleg más, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt jogerős szabadságvesztését tölti. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság mindkettejük ellen emberölési kísérlet és közveszélyokozás miatt indított büntetőeljárást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com