Feljelentést tesz a DK, mert megütötték az egyik aktivistájukat

A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz, mert a párt állítása szerint egy biztonsági őr szándékosan megütötte az egyik aktivistájukat, aki a vasárnapi miniszterelnöki évértékelő helyszínén tüntetett.A DK hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a sértett aktivista, Varga Gergő úgy írta le az esetet, hogy "tolvaj" és "O1G" feliratú papírokat raktak ki a Várkert Bazár mellett felállított kordonra, amelyeket a helyszínen tartózkodó biztonsági őrök letéptek. Állítása szerint az egyik biztonsági őr, amikor letépett egy lapot, akkor szándékosan "visszacsapott" és ezzel a mozdulattal arcon ütötte és leverte a szemüvegét.

   
Arra a kérdésre, hogy a helyszínen miért nem tette szóvá az esetet, azt felelte, hogy nagyon meglepődött és nem tudta, hogyan reagáljon. Varga Gergő arra is kitért, hogy a demonstráció részeként egy vetítőgéppel az "O1G' feliratot akarták kivetíteni a Magyar Tudományos Akadémia épületére. Az aktivista felpanaszolta, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök igazoltatták és átvizsgálták a ruházatát, valamint odaálltak a kivetítő elé, hogy "ezt a feliratot ne tudjuk kivetíteni akkor, mikor a tüntetők megérkeznek".
   

A sajtótájékoztatón részt vett Rónai Sándor, a DK szóvivője, aki bejelentette, hogy aktivistájuk ügyében "kormányzati erőszak miatt" tesz feljelentést. A rendőrök fellépése miatt pedig a Független Rendészeti Panasztestülethez fordulnak, mert úgy érzik, hogy korlátozták aktivistáik szólásszabadságát - közölte. A politikus egyúttal megjegyezte, szeretnének tájékoztatást kapni arról, hogy mennyibe került az évértékelő beszéd megtartása.
    

Rónai Sándort megkérték, hogy vesse össze a vasárnapi esetet azzal, amikor 2006-ban, Gyurcsány Ferencnek, a DK jelenlegi elnökének miniszterelnöksége alatt a rendőrök gumilövedékkel és könnygázzal oszlatták a tüntetőket. A szóvivő egyebek mellett kifejtette, aktivistájukat úgy ütötte meg vasárnap a biztonsági őr, hogy eltört a szemüvege. "Mi ez, ha nem brutalitás, ilyen Észak-Koreában fordul elő" - fogalmazott a politikus.
    

A politikust más témában megkérdezték arról, hogy a DK osztja-e Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus vezetőjének azt a véleményét, hogy a "Jobbik az ördög maga". Rónai Sándor azt felelte, hogy az Orbán Viktor utáni világnak az egymás és az alapvető jogok iránti tiszteletre kell épülnie. Ennek az alapvetésnek kell egybekovácsolnia az ellenzéket - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com