Feljelentést tesz a Fidesz a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai szerződései miatt

Feljelentést tesz a Fidesz a hódmezővásárhelyi önkormányzat gyanús informatikai szerződései miatt - jelentette be a Fidesz-KDNP helyi közgyűlési frakciójának vezetője kedden az alföldi városban.Hegedűs Zoltán sajtótájékoztatóján azt mondta: az, hogy Márki-Zay Péter polgármester nem mutatta be a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai szerződéseit, arra utal, valami nincs rendben ezekkel a megállapodásokkal.

    
A frakcióvezető szerint felvetődik a gyanú, hogy a szerződések nem a város, hanem Márki-Zay Péter saját politikai érdekeit szolgálják. A politikus úgy fogalmazott, "nagy valószínűséggel Márki-Zay Péter újabb korrupciós ügye" kerülhetett napvilágra. A közpénzből finanszírozott megállapodások eltitkolásának egyik oka az lehet, hogy a szerződések mást tartalmaznak, mint amilyen szolgáltatást az érintett cégek valójában nyújtanak - jelentette ki Hegedűs Zoltán.
    

A frakcióvezető szerint a fiktív szerződések gyanúját erősíti, hogy az egyik vállalkozás december 1-jén - havonta csaknem négymillió forint ellenében - kifejezetten azt a feladatot kapta, hogy külső támadásokkal szemben védje meg az önkormányzat informatikai rendszerét. Ennek ellenére egy március 18-i támadás az informatikai rendszer teljes összeomlásával, majd az önkormányzat normatív finanszírozásának felfüggesztésével járt.
   

A másik lehetőség - folytatta -, hogy a szerződéseket a jogi, beszerzési, számviteli szabályok megkerülésével kötötték meg. Hegedűs Zoltán elmondta, hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesznek, emellett közérdekű adatigényléssel fordulnak az önkormányzathoz, hogy kiderüljön, milyen előkészületek előzték meg a megállapodások megkötését, pontosan mit tartalmaznak a szerződések, és a város mikor és mennyi pénzt fizetett ki a cégeknek.
    

Kérdésre válaszolva a politikus közölte, a korábbi városvezetés idején három informatikus dolgozott a polgármesteri hivatalban, az ő feladatuk volt az informatikai rendszer karbantartása és védelme. Jelenleg a külső cégek alkalmazása mellett heten végzik ezt a munkát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com