Feljelentést tesz egy szegedi LMBTQ-esemény megzavarása miatt a Párbeszéd

Büntető és szabálysértési feljelentést tesz a Párbeszéd, mert a Mi Hazánk Mozgalom ifjúsági szervezetének aktivistái megzavartak egy szegedi LMBTQ-eseményt szombaton - közölte Kovács Tamás, a párt helyi elnöke hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen.Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján elmondta, a Zöld Terasz elnevezésű rendezvényhelyszínen a szegedi LMBTQ-csoport a roma nők társadalmi helyzetéről szervezett filmvetítéssel egybekötött érzékenyítő programot, a Mi Hazánk, "a Fidesz kedvenc ellenzéki csoportosulásának" ifjúsági szervezete azonban megzavarta az eseményt, és a program félbeszakításra szólította föl a szervezőket. Emlékeztetett: az eset nem egyedi, mivel az LMBTQ-csoportot korábban kitiltották az uniós támogatással fenntartott szegedi Új Nemzedék Központból.

    
Kovács Tamás felkérte a Fidesz helyi vezetőit, hogy ítéljék el a történteket, szerinte ebből lehetne csak látni, hogy a kormánypárt az ilyen szélsőséges nézetek mellett áll vagy elhatárolódik tőlük. A szombati garázda cselekmény miatt büntető és szabálysértési feljelentést tesznek - mondta, hozzátéve: a rendőrségnek vizsgálnia kell azt is, hogy a résztvevők között helyet foglaló aktivisták "antiszemita felhangú" karlendítésre hivatkozva álltak föl a nyilvános rendezvényen.
    

Mihalik Edvin, a Momentum szegedi elnöke kijelentette, a Mi Hazánk azért lép fel erőszakosan, mert figyelmet szeretne magának. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy bármilyen magyar embert azért fenyegetnek meg, mert felvállalja, hogyan éli meg mindennapjait. A félelem- és gyűlöletkeltés politikája áll szemben a fejlődés, szabadság és szolidaritás politikájával - hangsúlyozta az elnök, aki szintén a Fidesz reagálását sürgette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com