Feljelentést tett az Integritás Hatóság a szigetvári önkormányzat két projektje kapcsán

Versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntett gyanúja miatt tett feljelentést és kezdeményezett további eljárásokat az Integritás Hatóság, miután megvizsgálta a szigetvári önkormányzat két, uniós támogatású projektjét.Az Integritás Hatóság azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy bejelentés alapján vizsgálta Szigetvár Város Önkormányzatának két, összesen 1,88 milliárd forintos európai uniós támogatású projektjét (TOP és GINOP); a projektek egyikét óvodabővítésre, a másikat turisztikai fejlesztésre hirdették.

A két beruházás esetében az Integritás Hatóság közbeszerzési és versenyjogi kockázatokat azonosított, amelyek az európai uniós források szabályos és hatékony felhasználását veszélyeztették. Kiemelték, hogy a közbeszerzési eljárások során versenyt korlátozó magatartás gyanúja merült fel. A hatóság álláspontja szerint az önkormányzatnak ezt a mintázatot fel kellett volna ismernie és a Gazdasági Versenyhivatalnál jeleznie kellett volna.

A hatóság kezdeményezte a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását, bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál, és felhívta az irányító hatóságokat szabálytalansági eljárás lefolytatására, valamint ismeretlen tettes ellen feljelentést tett versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntett elkövetésének gyanúja miatt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com