Fellebbez Paks II környezeti engedélye ellen az Energiaklub és a Greenpeace

A tervezett Paks II projekt környezeti engedélyét szeptember 29-én kiadta a Baranya Megyei Kormányhivatal, az Energiaklub a Greenpeace Magyarországgal közösen megfellebbezi a döntést - közölte az Energiaklub pénteken az MTI-vel.paksTájékoztatásukban felidézik, hogy a tervezett új paksi atomerőmű környezeti engedélyezési eljárása 2014 decembere óta folyik, az ügyben eljáró hivatalos hatóság a Baranya Megyei Kormányhivatal, amely határozatában kiadta a környezetvédelmi engedélyt.

Az Energiaklub és a Greenpeace már korábban ügyfélként bejelentkezett az eljárásba, és egyenként eljuttatták a hatásvizsgálattal kapcsolatos észrevételeiket a hatóságnak. Ezeket a hatóságnak a vonatkozó jogszabály értelmében kötelező figyelembe vennie - hangsúlyozták.

Kifogásaik szerint a környezeti hatástanulmány számos kulcskérdést nem tisztáz, többször megalapozatlan, illetve elavult és hibás nézetekre hivatkozva teszi állításait. Így például nem foglalkozik behatóan a keletkező radioaktív hulladékok kezelésével és a Duna hőterhelésével, így éppen a legfontosabb környezeti hatások maradnak tisztázatlanok.

A közlemény idézi Koritár Zsuzsannát, az Energiaklub szakértőjét, aki szerint a környezeti hatástanulmány nem járja körül megfelelően a várható komoly, a magyar társadalom egészét érintő környezeti hatásokat, ezért fellebbezik meg a hatóság döntését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com