Fellebbezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a hivatalával visszaélő ügyésszel szemben

Fellebbezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a hivatalával visszaélő ügyésszel szemben, hogy szigorúbb ítéletet kapjon, mint amit a bíróság kiszabott rá - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint az ügyész kollégái háta mögött adatok beszerzésével segítette egy feljelentett ismerősét a vele kapcsolatban a rendőrségen folyó bűnügyekben. Ez az ember egy közösségi oldalon még dicsekedett is "befolyásos ügyészségi ismerősével" - tették hozzá.
     

A bíróság első fokon a váddal egyezően bűnösnek mondta ki mindkettőjüket hivatali visszaélés bűntette miatt tettesként, illetve felbujtóként, ezért a volt ügyészt 750 0000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésért és foglalkozástól eltiltásért fellebbezett. A védő a büntetőbíróságnak becsatolta a volt ügyész munkaügyi ítéletét, amelyben a munkaügyi bíróságok két fokon is jogerősen azt állapították meg, hogy nem volt arányos a fegyelmi eljárásban kiszabott hivatalvesztés az "egyébként jó munkát végző, de egyszer hibázó ügyésszel szemben", és a volt ügyész részére különböző jogcímeken összesen 33 209 785 forint megfizetésére kötelezte Magyarország Ügyészségét. "Magyarország Ügyészségének álláspontja töretlen abban, hogy az ilyen bűncselekmény nem fér össze az ügyészi hivatással" - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com