Felmentést kért a vádlott és védője a Fővárosi Ítélőtáblán

Felmentését kérte a Fővárosi Ítélőtábla pénteki tárgyalásán az a férfi, aki a vád szerint 2013-ban elkábította volt szeretőjét, majd lúgot öntött altestére és ezzel maradandó, életveszélyes sérüléseket okozott. A tábla február 22-re tűzte a határozathirdetést.Első fokon a férfit maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt négy évre ítélték, másodfokon az ítélőtábla súlyosított a minősítést és életveszélyes testi sértés, illetve más bűncselekmények miatt nem jogerősen kilenc évet szabott ki, ám tavaly nyáron, harmadfokon a Kúria a bizonyítás hiányosságai miatt megsemmisítette a tábla döntését és új másodfokú eljárásra utasította a táblát.

    
A megismételt másodfokú eljárásban korábban már sor került bizonyításra, majd az ügyész a férfi bűnösségének kimondását és halmazati büntetésként a 2-től 12 évig terjedő büntetési tétel felső határához közeli szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A pénteki tárgyaláson az ügyvéd több órás védőbeszédében elsődlegesen felmentést, másodlagosan új eljárást kért.
    

A védő szerint a cselekményt nem a vádlott követte el, hiszen a vádbeli cselekmény idején, 2013. március 12-én reggel a munkahelyén volt, egy kórházban, és ezt több tanú is bizonyítja. A sértett ugyanakkor nem tudta azonosítani az arcát eltakaró, biciklis sisakot viselő támadót, miközben a vádlottat gyerekkora óta ismerte és éveken át nagyon közeli kapcsolatban is voltak. Az ügyvéd szerint ezt a cselekményt feltehetően olyan személy követte el, akit a sértett nem ismert.


Ám, a rendőrség kezdettől fogva csak az ő védence után nyomozott, miközben ennek ellenére sem keresték a térfigyelő kamerák felvételein és telefonjának cellainformációit sem vizsgálták. A védő arra is felhívta a figyelmet, hogy a bűnüldöző hatóságok csak közvetett bizonyítékokat találtak, amivel kapcsolatban viszont a Kúria mutatott rá, hogy azoknak zárt logikai láncolatot kell alkotniuk. Minden más eshetőséget ki kell zárni ahhoz, hogy közvetett bizonyítékok alapján valakinek a bűnössége megállapítható legyen, ám ez jelen esetben nem valósult meg.
    

A védő elmondta, hogy a sértett időközben 25 milliós polgári pert indított a vádlott ellen, így már anyagilag is érdekelt abban, hogy kimondják a vádlott bűnösségét. Az ügyész a pénteki tárgyaláson a védőbeszédre reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy van egy közvetlen bizonyíték, egy szemtanú, aki a sértett lépcsőházában látta a vádlottat és később a rendőrségen azonosította. Ugyanakkor a védelem ennek a rendőrségi felismerésre bemutatásnak a törvényességét vitatta.
   

A megvádolt férfi a fél évtizede tartó eljárás során mindvégig következetesen tagadta bűnösségét. Pénteken az utolsó szó jogán többek között azt emelte ki: teljesen életszerűtlen azt feltételezni, hogy a sértett bármelyik közeli ismerőse - akár az arcát elfedve - végrehajthatott egy olyan támadást, amely percekig tartott és közben kommunikált is az elkövető és a sértett, hiszen e közben a támadó azt kockáztatta volna, hogy a tekintetéről, alkatáról, mozgásáról, hangjáról azonosítja a sértett.
    

Az előzetes letartóztatásban lévő férfi védőjéhez hasonlóan kifogásolta, hogy a bűnüldöző hatóságok rajta kívül nem vizsgálták más elkövető lehetőségét. "Azért kell itt állnom, mert nem volt más ötlete a rendőrségnek" - vélekedett a vádlott. Hozzátette, hogy kórházigazgatóból lett munkanélküli, és a fél évtizede tartó eljárás során már több mint egy évet előzetes letartóztatásban töltött.
    

A férfi megjegyezte azt is: reméli, hogy egyszer elfogják a valódi tettest. A másodfokú határozat kihirdetését február 22-re tűzte a Fővárosi Ítélőtábla.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com