Felmentést kértek perbeszédükben a védők

Védence bűncselekmény hiányában kimondott felmentést kérte perbeszédében valamennyi szerdán felszólaló ügyvéd a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában szerdán, a Győri Törvényszéken.Bánáti János, Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlott védője az előző tárgyalási napokon elhangzott perbeszédekhez csatlakozva arról beszélt, hogy egy "súlyos, bűnös mulasztásokkal terhelt" tervezési és kivitelezési folyamat vezetett a gátszakadáshoz, mert tervezéskor nem vizsgálták meg a talaj összetételét és reagálását a gáttestre.

    
Hangsúlyozta, hogy akkor még nem a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., hanem az állam tulajdonában volt a gyár. A Mal tulajdonába 1997-ben került a gyár, Bakonyi Zoltán pedig 2008-tól vezette.

Kitért arra is, hogy a privatizációs szerződésben foglaltak szerint a tízes kazetta "örök életre szóló műtárgy", amelynél más szabályra nem kell figyelni, mint amit a tervezéskor előírtak. A vád által emlegetett monitoringrendszer működtetése nem szerepelt az előírások között - mondta. Hozzátette: az elfogadott szakértői megállapítások szerint ha működött volna egy ilyen monitoringrendszer, az sem feltétlenül jelezte volna előre az altalaj törését és a vele járó gátszakadást.
    

Beszélt arról is, hogy 2008-ig a tározó problémamentesen működött, így Bakonyi Zoltán nem kapott és nem is kaphatott semmiféle tájékoztatást arról, hogy a kazettára különösen oda kell figyelni. Egyetlen hatóság sem állapította meg, hogy a Mal a működésében bármiféle jogszabályt megszegett volna 2008 után - tette hozzá.
    

A védő a bizalmi elv kérdéskörét említve azt mondta, hogy védence abban bízott, hogy az állam, amikor felállította a szabályokat, tudta, mit miért és hogyan szabályoz, bízott a tervezőkben és a hatóságokban is, amelyek kiadták a működési engedélyt és amelyek folyamatosan ellenőrizték a működést. Bánáti János elmondta azt is, hogy az első elsőfokú eljárás tényállásának megállapításai minden elemében precízek és pontosak voltak, a bizonyítás mindenre kiterjedően alapos volt. Meglátása szerint felróható mulasztás nem terheli Bakonyi Zoltánt, a tragédia pillanataiban a tőle elvárható módon viselkedett, vagyis először meggyőződött arról, hogy mi történt, majd részt vett a kárelhárításban - emelte ki.
    

Szerdán a harmad-, negyed-, ötöd-, hatod-, heted- és tizedrendű vádlott védői is bűncselekmény hiányában történő felmentést kértek, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a vádban nincs konkrétan megfogalmazva, hogy mit tettek, amellyel a bűncselekmény fogalmát kimerítették. Mindegyikük kitért arra, hogy védenceik munkaköri kötelességüknek eleget tettek, és miután értesültek a katasztrófáról, részt vettek a kárelhárításban.
    

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Tizenöt ember ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.
    

A büntetőper csütörtökön folytatódik a nyolcadrendű vádlott védőjének perbeszédével, majd a vádlottak felszólalásával a Győri Törvényszéken.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com