Felmentésüket kérték a vádlottak a Debreceni Törvényszéken

Az utolsó szó jogán felmentését kérte a tábornokper hét vádlottja a megismételt elsőfokú eljárásában kedden a Debreceni Törvényszéken.Megszólalásuk előtt az ügyész a védőbeszédekre adott viszonválaszában valamennyi vádlott esetében fenntartotta a vádakat. Az ügyészség tizenhét ember ellen emelt vádat a tábornokperként elhíresült ügyben költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Köztük van Fapál László volt honvédelmi államtitkár, valamint három tábornok, hat ezredes, két alezredes és több polgári alkalmazott.

    
A vádirat szerint a vádlottak - honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottjai - 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító vagy arra pályázó cégektől. A vád szerint három dandártábornok - L. István Attila első-, H. András negyed- és O. János tizenhatodrendű vádlott - megegyezett abban, hogy a HM általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a nekik adott megrendelések fejében a tárca által kifizetett összegek egy részét visszakérik.
    

A vádirat szerint a harmadrendű vádlott, N. Dénes közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt, és az ügyészség szerint több millió forint kenőpénzt kapott. Első fokon a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa 2013. február 28-án felmentett 15 vádlottat (két másik vádlott ügyét elkülönítve tárgyalják). Az ítélet ellen az ügyész bűnösség és büntetés megállapítása iránt fellebbezett.
    

A Fővárosi Ítélőtábla 2014 februárjában az elsőfokú felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte, új eljárást rendelt el, amelynek lefolytatására a Debreceni Törvényszéket jelölte ki. A keddi tárgyalási napon hét vádlott beszélt az utolsó szó jogán. Szinte valamennyien azt mondták, hogy a szerintük koncepciós ügyészségi vád alapján indult, kilenc éve tartó eljárás derékba törte pályájukat, tönkretette a magánéletüket, a családjukat. Mind a heten azt mondták, hogy nem követtek el bűncselekményt, és a független bíróságban bízva kérték felmentésüket valamennyi vádpont alól.
    

Nagy László hadbíró ezredes, a Debreceni Törvényszék katonai tanácsának elnöke közölte: január 21-én, a következő tárgyalási napon a többi vádlott is elmondhatja álláspontját az utolsó szó jogán. A tábornokper megismételt elsőfokú eljárását befejezve január 31-én hirdet ítéletet a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa - jelezte a bíró.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com