Felmentésüket kérték a vádlottak az utolsó szó jogán

A vörösiszapper mind a tizenhárom vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte pénteken az utolsó szó jogán felszólalva a Győri Ítélőtáblán. A másodfokú eljárásban egy hét múlva, december 13-án hirdetnek ítéletet.Az elsőrendű vádlott, B. Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori vezérigazgatója azt mondta, hogy 2010. október 4-én, miután értesült az Ajka melletti tízes tározó gátjának átszakadásáról, nehéz helyzetben volt, de szerinte felelős döntést hozott, mert akkor intézkedett, amikor már több információ a birtokába került.

    
A volt vezérigazgató együttérzését és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a károsultaknak. B. Zoltán azt hangoztatta, a gátszakadás miatt neki és a kollégáinak büntetőjogi felelősségük nincs, az elmúlt kilenc évben az volt a célja, hogy ezt bizonyítsa. Hozzátette, hogy mindig a hatósági előírásoknak megfelelően hozta meg döntéseit, azokat soha nem lépte át és nem is adott erre bátorítást senkinek sem.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Azt mondta, ártatlannak tartja magát, ezt az első elsőfokú döntés megerősítette, mint ahogy a Győri Törvényszék is, amely meglátása szerint csak kitalált elemekkel, nem létező hatósági határozatokkal tudta bizonyítani a bűnösségét.
    

Az ügy további 12 vádlottja is kifejezte együttérzését és részvétét, valamint bűncselekmény hiányára hivatkozva a felmentésüket kérték. Fejes Péter ügyész a csütörtökön tartott első tárgyalási napon elhangzott ügyvédi perbeszédekre reagálva azt mondta, nem állja meg a helyét az a védekezés, hogy a megismételt eljárás nem volt törvényes, ezért azt hatályon kívül kellene helyezni.
    

Hozzátette, egyrészről a Győri Törvényszéket kijelölték a tárgyalás lefolytatására, másrészről a büntetőeljárásról szóló új törvény megszüntette az Országos Bírósági Hivatalnak a közveszélyokozásra vonatkozó bírói felhatalmazását, így az nem releváns, vagyis egy törvényszéki bíró törvényszékre delegált bírósági eljárásokat folytathat.
    

Álláspontja szerint az is téves védekezés, hogy a Győri Ítélőtábla a Veszprémi Törvényszék által megállapított tényállást vegye figyelembe a határozathozatalakor, mert azt a Győri Ítélőtábla a hatályon kívül helyezésével megszüntette, így az jelenleg egy nem létező tényállás. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.
   

Az ügyben 2012 januárjában tizenöt ember - köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja - ellen emeltek vádat. A Veszprémi Törvényszék első fokon 2016. január 28-án bűncselekmény hiányában valamennyi vádlottat felmentette a vádak alól. Álláspontja szerint a katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.
    

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla azonban 2017. február 6-án hatályon kívül helyezte a határozatot. Indoklása szerint az elsőfokú bíróság több eljárási szabályt megsértett, ítélete pedig alkalmatlan a felülbírálatra, ezért megismételt eljárásra van szükség. Az ítélőtábla 2017 márciusában közölte, hogy a Győri Törvényszék folytatja le a megismételt elsőfokú eljárást. A Veszprémi Törvényszék elnöke jelezte ugyanis, hogy nincs olyan bírája, aki jogosult lenne eljárni az ügyben, és nincs kizárva a megismételt eljárásból.
    

A megismételt elsőfokú eljárásban a Győri Törvényszék idén február 4-én tíz ember bűnösségét mondta ki. Az elsőrendű vádlottat, B. Zoltán egykori vezérigazgatót két év hat hónap, a másodrendű vádlottat, D. Józsefet - a cég egykori műszaki igazgatóját - pedig két év végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.


A harmad-, a negyed-, az ötöd-, a hatod-, a nyolcad- és a tizennegyedrendű vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, a hetedrendű pénzbüntetést, a tizenharmadrendű megrovást kapott. Öt vádlottat minden vádpont alól felmentettek. Az ítélet a tizenkettedrendű vádlott esetében jogerőssé vált. Az ügyész még aznap 13 vádlott terhére jelentett be fellebbezést, egyebek mellett a bűnösség és minősítés megállapítása, valamint súlyosítás miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com