Felmentette a BKK vezérigazgatóját a főpolgármester

Felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját kedden Karácsony Gergely főpolgármester, és megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.A főpolgármester megköszönte Varga Ivett többéves munkáját, amelyet a főváros érdekében a Főpolgármesteri Hivatalban, majd a BKK stratégiai igazgatójaként, később vezérigazgatójaként végzett - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

    
Karácsony Gergely sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "a vezérigazgató asszony a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel" - írták. A főpolgármester Fendrik László megbízott vezérigazgatótól elsősorban azt várja, hogy a jelenlegi nehéz pénzügyi körülmények között is biztosítsa a BKK kiegyensúlyozott szervezeti működését, valamint folytassa a budapesti közlekedés fejlesztése érdekében megkezdett munkát - zárul a Főpolgármesteri Hivatal közleménye.
    

Varga Ivett február elsejétől töltötte be a BKK vezérigazgatói posztját. A közlekedési szakember, aki 2019-től a BKK stratégiai és innovációs igazgatója volt, a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását. Varga Ivett Nemesdy Ervint váltotta a vezérigazgató poszton.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com