Felmentették a hűtlen kezelés vádja alól a szabolcsi kórházcsoport korábbi vezérigazgatóját

Nem jogerős ítéletével felmentette a hűtlen kezelés vádja alól a Nyíregyházi Törvényszék a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház korábbi vezérigazgatóját - közölte a törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.Toma Attila közleményében azt írta, M. Cs.

vádlottat korábban az elsőfokú bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, illetve három évre eltiltotta attól, hogy gazdasági társaságokban vezetői tisztséget töltsön be. A másodfokú bíróság az eljárás során eltérő tényállást állapított meg, amely szerint a vádlott az egészségügyi intézmény igazgatósági tagjainak egyetértésével, közbeszerzési és jogi tanácsadó javaslatára döntött úgy, hogy a közbeszerzési eljárás nyertes pályázójával nem köt szerződést, mert ez szolgálta a fenntartó tulajdonos érdekét.

    
A döntés meghozatala során a vádlott figyelemmel volt a közbeszerzési eljárás kiírásának, lefolytatásának, valamint az eredményhirdetés körülményeire is - ismertette a szóvivő. A szakértői vélemény alapján a törvényszék megállapította, hogy a közbeszerzési eljárásban kihirdetett nyertes ajánlattevő pályázata a kiírásnak nem felelt meg. A pályázat ellentmondásos volt és összességében nem tartalmazott kedvezőbb feltételeket, mint annak a cégnek az ajánlata, amellyel az intézmény szerződést kötött - közölte.
    

A törvényszék megállapítása szerint M. Cs. vádlott vagyonkezelői kötelezettségét nem szegte meg, az egészségügyi intézmény részére vagyoni hátrányt nem okozott, az nem is állt szándékában. A bíróság a vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentette fel - tette hozzá Toma Attila. Mangol Csilla 2012. április 1-jétől 2015. február 5-ig töltötte be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház vezér-, majd főigazgatói tisztségét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com