Felmentették a jogosulatlan információgyűjtés vádja alól Laborc Sándort

Felmentette Laborc Sándort a jogosulatlan információszerzés vádja alól a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa - erősítette meg Zamecsnik Péter, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatójának védője az MTI-nek szerdán.

laborcA Fővárosi Törvényszék kedden közölte, hogy a bíróság katonai tanácsa január 13-án és 20-án tartott zárt tárgyalásán "L. Sándor István vádlottat" a jogosulatlan információgyűjtés, B. László másodrendű vádlottat a bűnsegédként elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt emelt vád alól felmentette.

A bíróság szerint az ítéletet a vádlottak és védőik tudomásul vették, az ügyészség azonban fellebbezett, így az nem jogerős.

Zamecsnik Péter az MTI érdeklődésére elmondta: a per elsőrendű vádlottja Laborc Sándor volt, aki korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, a másodrendű vádlott pedig nem közismert személy.

Az ügyvéd hozzátette: a bíróság mindkét vádlottat felmentette, mert nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.

A védő megjegyezte: mivel a 2013-ban indult eljárás tényállása nemzeti minősített adat, arról nem adhat felvilágosítást. Arra a kérdésre azonban, hogy az ügy köthető-e politikusokhoz, Zamecsnik Péter határozott nemmel felelt, hozzátéve, hogy a mostani eljárás alapját képező ügy nem függ össze a sajtóban már korábban megjelentekkel.
Laborc Sándor 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com