Félmilliárd eurós nyereséggel zárt a Ryanair

Mintegy félmilliárd eurós adózás utáni nyereséggel zárta a március 31-ével zárult üzleti évet az ír Ryanair diszkont légitársaság.

ryA cég honlapján közölt adatok szerint 523 millió eurós eredményük 8 százalékkal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi 569 milliós nyereség.

Az utasaik száma 3 százalékkal, 81,7 millióra emelkedett, járataik átlagos töltöttségi mutatója 83 százalékra nőtt (plusz 1 százalék), árbevételük pedig 3 százalékos növekedéssel, 5 milliárd euró volt.

Micheal O'Leary vezérigazgató az adatokat értékelve kiemelte, hogy a cég 121 új útvonalat és nyolc új bázist nyitott, 180 Boeinget rendelt és úgy érte el az 523 millió eurós nyereségét, hogy az átlagos viteldíjak 4 százalékkal csökkentek.

A tavalyinál kisebb nyereség okaként a viteldíjak csökkenése mellett a magasabb kerozinköltséget jelölte meg. Ezzel kapcsolatban jelezte: 2015-ös üzemanyagköltségük 70 millió euróval csökkenhet a kedvezőbb világpiaci ár és a gyengébb dollár miatt.

A Ryanair arra számít, hogy a 2015-ös pénzügyi évben utasforgalmuk 4 százalékos emelkedéssel 84,6 millióra, járataik töltöttsége pedig 85 százalékra nő a kisebb mértékű kapacitás-bővítés és 2 százalékos viteldíj-emelkedés mellett.

A Ryanair naponta közel 1600 járatot üzemeltet 68 bázisáról 30 ország 186 célállomásra. Flottája háromszáz Boeing 737-800-as gépből áll, és 9 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com