Félmilliárdos adócsalás miatt emeltek vádat Csongrád megyei autókereskedőkkel szemben

Több mint félmilliárd forinntos adócsalás miatt emeltek vádat Csongrád megyei autókereskedőkkel szemben, akik az áfa megfizetése nélkül értékesítettek Nyugat-Európából importált gépkocsikat - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, az öt embert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más ehhez kapcsolódó bűncselekményekkel vádolja az ügyészség. A vádirat szerint egy férfi és felesége 2013 és 2017 között két, használt autókkal kereskedő céget irányított. Az Európai Unió más országaiból adómentesen szereztek be használt autókat, de könyvelésükben úgy tüntették fel, mintha azokat általános forgalmi adóval növelt értéken vásárolták volna. A bűncselekmények leplezése érdekében csehországi gazdasági társaságokat is alapítottak, melyeken a jellemzően Németországból behozott gépjárműveket átszámlázták.

    
Az importált gépkocsik után a férfi és a felesége által vezetett gazdasági társaságoknak kellett volna az áfát bevallania és megfizetnie. A házaspárnak a bűncselekmény elkövetésében könyvelőjük, valamint a cseh társaságok ügyvezetését, illetőleg tényleges vezetését ellátó két másik vádlott nyújtott segítséget. A vádlottak 563,5 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek - tudatta a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com