Félmilliárdos cigarettaszállítmánnyal tartóztattak fel egy lengyel kamiont

Több mint félmilliárd forint értékű illegális cigarettaszállítmánnyal tartóztattak fel egy lengyel kamiont a pénzügyi nyomozók az M3-as autópályán - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Simon Béla elmondta, hogy a korábban a sztráda Nyíregyházával szomszédos, kálmánházi parkolójában veszteglő teherautót akkor állították meg, amikor a hivatalos szállítmányozási okmányon szereplő román cím helyett elindult vissza, Budapest irányába.

NAV

A kamion több mint hatszázezer doboz cigarettát vitt volna a lengyelországi Gdanskból Romániába, azonban a nemzetközi rendszerben a macedón vámszerv rögzítette megérkezettként.

Az Europol bevonásával, több tagország bűnügyi együttműködésével sikerült leleplezni az adózatlan szállítmányt, amelyért a feketepiacon félmilliárd forintnál is többet adtak volna. A magyar pénzügyi nyomozók a szállítmánnyal együtt a tízmillió forint értékű kamiont is lefoglalták.

A sajtóreferens hozzátette, hogy az ügyben egy nyíregyházi férfit is őrizetbe vettek, a két lengyel sofőrt pedig már előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Mindhármójukat uniós tagállamokon átnyúló bűnszervezet tagjaként jelentős hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com