Felnőttképzési program indul több ezer hátrányos helyzetű embernek

A 2019/2020-as képzési évben 290 helyszínen több mint 4600 hátrányos helyzetű ember képzését kezdi el egy európai uniós program segítségével a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF).A főigazgatóság pénteki országos képzési évnyitóján, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecserben Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a kormány tervet készített a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatására, ennek sikeres végrehajtása pedig a társadalom közös ügye.

    
A hátrányos helyzetű családok életének megkönnyítésére számos, korosztályra szabott projekt indult már el, például a Biztos kezdet gyerekházak, a tanodák létesítése vagy a felsőoktatásba továbblépőket segítő roma szakkollégiumi program - emlékeztetett. Hozzátette: a mostani kezdeményezéssel elsősorban a munkaképes korú, de képzettséggel nem rendelkező felnőtteket szeretnék megszólítani.
    

Sztojka Attila, a TEF főigazgatója elmondta, az augusztusban alakult, a BM irányítása alá tartozó szervezet kiemelt projektje, a 6,3 milliárd forint értékű Aktívan a tudásért program keretében 12 ezer, végzettséggel egyáltalán nem rendelkező vagy alacsony iskolázottságú, hátrányos helyzetű, 18 és 55 év közötti embert vonnának be az ingyenes képzésekbe 2021-ig.
    

Elsősorban az alapiskolai végzettség megszerzésére helyezik a hangsúlyt, az ezzel rendelkezőknek pedig szakmai, gyakorlatorientált képzéseket indítanának el, amelynek megszerzése után elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon vagy saját akár vállalkozást is indíthatnak. A képzések résztvevői támogatást kapnak, valamint ingyenesen biztosítják nekik a tanuláshoz szükséges tankönyveket és eszközöket - ismertette. Száz úgynevezett felzárkózási mentor is segíti őket, de a program a munkagyakorlat megszerzésére is lehetőséget ad - tette hozzá.
    

Sztojka Attila megjegyezte, a képzéseket elvégzőknek egytől hat hónapig terjedő időszakra megélhetési támogatás is jár, ha a leendő munkahelyük vállalja, hogy munkagyakorlat-szerzés keretében foglalkoztatják őket. Most 1178 ember részesül ilyen képzésben, a következő napokban pedig 4600 ember oktatását kezdik meg 290 helyszínen - emelte ki a főigazgató. A programban eddig már 349 képzés indult el vagy tart jelenleg is az ország tizennyolc megyéjében - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

http://ujhazak.com