Feloldották az útzárt a ferihegyi gyorsforgalmi úton

Feloldották a teljes útzárt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, ahol egy hétfő reggel történt balesetben egy ember meghalt, a görög labdarúgó-válogatott három tagja pedig megsérült - közölte a rendőrség a honlapján.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az autóbaleset sérültjei közül három görög állampolgárt mentővel vittek a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumába.

Download (3)

Mindhárman fej- és lábsérüléseket szenvedtek. A vizsgálatok során megállapították, hogy ketten könnyebben sérültek meg, ők várhatóan délután elhagyhatják a kórházat. A harmadik sérült várhatóan estig megfigyelésre a kórházban marad - közölték.

Korábban Göndöcs Bernadett, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel azt közölte: egy személyautó és egy taxi ütközött össze. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon történt balesetben többen megsérültek, egy ember a helyszínen meghalt.

A helyszínelés idejére több órára mindkét irányban teljes szélességében lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat. A forgalomkorlátozást mostanra feloldották, a gyorsforgalmi út mindkét irányba járható.

Download (1)

Nikolaosz Vlahakisz, a görög nagykövetség sajtóattaséja az MTI-nek elmondta: Vangelisz Morasz, Panajotisz Tahcidisz és Jannisz Fetfacidisz sérültek meg a balesetben. Mindhárman Olaszországban légióskodnak, ezért nem a csapattal utaztak, és taxival indultak a repülőtérre. A játékosokat a kórházban meglátogatta a görög konzul is - mondta a sajtóattasé.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

http://ujhazak.com