Feloszlásáról döntött Balatonberény képviselő-testülete

A polgármesterrel való együttműködés ellehetetlenülése miatt feloszlásáról döntött Balatonberény képviselő-testülete - közölte Horváth Péter alpolgármester szerdán az MTI-vel.A feloszlásról hétfő este, rendkívüli testületi ülésen döntöttek az alpolgármester és a további öt testületi tag szavazata alapján, Horváth László független polgármester egyedüli ellenszavazata mellett.

   
Horváth Péter alpolgármester azt mondta, a döntésüket a település érdekében hozták meg. Kifejtette, a legutóbbi önkormányzati választásokon dinamikus, a község jövőjéért valóban tenni akaró képviselő-testület állt fel, amely kidolgozott egy "A Balaton zöld sarka" szlogen köré felépített településfejlesztési stratégiát is, ám a polgármester ebben szerintük nem vállalt pozíciójához méltó, vezető szerepet.
    

Előfordult több esetben az is, hogy a településvezető a testületet kész helyzet elé állította, és egyéb operatív lépései is gyakran váltottak ki nemtetszést a helyi lakosok és a nyaralótulajdonosok között is - tette hozzá. "Azt szeretnénk, ha a helyben topogás helyett végre érdemben fejlődhetne Balatonberény. A községnek közösségteremtő erővel bíró és jól megfogalmazott jövőképpel rendelkező vezetőre van szüksége" - fogalmazott az alpolgármester.
   

Közölte, mind a hatan, akik a feloszlás mellett döntöttek, újra kívánnak indulni a képviselői megbízatásért, hogy egy új településvezetővel megvalósíthassák elképzeléseiket. Horváth László polgármester - aki a legutóbbi választásokon több ciklus óta betöltve e tisztséget egyedüliként indult a településvezetői pozícióért - a község közösségi oldalán szűkszavúan és tényszerűen számolt be a történtekről, tájékoztatva a lakosságot, hogy az időközi választás időpontját a helyi választási bizottság fogja kitűzni. Addig ő, illetve a képviselő-testület ellátja a feladatokat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az időközi választás költségeit a településnek kell állnia egy miniszteri rendelet értelmében.
   

A falu közösségi oldalán az is megjelent, hogy a képviselő-testület feloszlását kezdeményezők az új választásokig lemondtak a tiszteletdíjukról a választási költségek csökkentése érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com