Feloszlott a képviselő-testület Gyúrón

Feloszlásáról döntött a Fejér megyei Gyúró képviselő-testülete - tájékoztatott Horváth Gyula (független) polgármester szerdán a község hivatalos honlapján.A faluvezető a keddi ülésen hozott döntésről beszámolva jelezte, hogy négy képviselő, Áldott Bálint, Baranyai Tamás, Fülöp Attila és Szabó György (mindannyian függetlenek) kezdeményezte a hattagú képviselő-testület feloszlását.

    
A Váli Közös Önkormányzati Hivatal gyúrói kirendeltségének vezetője, Müller Gábor az MTI megkeresésére megerősítette, hogy feloszlott a testület, hozzátéve, a képviselők négy igen és egy tartózkodás mellett szavazták meg az előterjesztést. A polgármester kedden Gyúró hivatalos honlapján tájékoztatást adott a sajtóban azon, az elmúlt időszakban megjelenő hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az önkormányzat épületében lehallgatókészüléket találtak. Horváth Gyula közölte, hogy szeptember 30-án a rendőrség átvizsgálta az épületet, ahol lehallgatásra alkalmas készüléket találtak.
    

Azt írta, tiltott adatszerzés gyanúja miatt folyik nyomozás ismeretlen tettes ellen, és az ügy ezen szakaszában további nyilatkozattételre nem jogosult. Az MTI érdeklődésére Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy nyomozást folytatnak tiltott adatszerzés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Vízcsapással a hőség ellen

Vízcsapással a hőség ellen

Bejárta a médiát egy rendőrségi kezdeményezés: a Készenléti Rendőrség (KR) vízágyúinak kezelői, a tűzoltókkal karöltve, a Hősök terén végezték hűsítő feladatukat a nyár eddigi legforróbb napjain Budapesten.

http://ujhazak.com