Felszámolás alatt áll a Jeans Club!

A Gazdasag.hu internetes portáltól származó hírek alapján a Jeans Club Kft. tavaly félmilliádr forintnál is nagyobb veszteséggel zárt. A Kft. hiába kért csődvédelmet, nem tudta rendezni kintlévőségeit, így a felszámolási eljárás elindult ellene.

Az adóhivatal pár napja végrehajtást is elrendelt a társaság ellen.

A Jeans Club Ruházati és Kereskedelmi Kft. kötelezettséglistáján a tavalyi évre kétmilliárdos szállítói tartozás és egy ötmilliárdos rövid lejáratú hitel is szerepel. A Kft. nyáron menekült csődvédelembe, de a helyzetet ez sem oldotta meg.

Jeans Club forgalma az utóbbi évek alatt egyre kevesebb lett: 2008-ban m9,8 milliárd forintos árbevételük volt, 2010-ben már csak 9,2 milliárd.

Az eladósok szerkezete is módosult, hiszen korábban főleg a hazai kiskereskedők vásárolta tőlük, viszont ennek visszaesése miatt az exportértékesítésük bővült

A Jeans Club Kft-nak Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban is vannak/voltak leányvállalatai. Bár a cég a megelőző években nyereséggel működött, a jelentős hitelállomány okozta a jelentős pénzügyi veszteséget. Hir.ma (forrás: gazdasag.hu)

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com