Félszáz kapitális trófeájú őzbakot lőttek ki idén Szolnok megyében

Mintegy félszáz kapitális trófeájú őzbakot lőttek ki idén Szolnok megyében – derül ki a megyei kormányhivatal halászati-vadászati felügyelőségének összesítéséből.

őzbakBár az április 13-án kezdődött őzbak vadászati idényből másfél hónap még hátravan, a vendégvadászok által jellemzően a szezon elején elejtett legértékesebb példányok és a napjainkban zajló trófeabírálati dömping eredményei alapján már körvonalazhatók az idei év eredményei – olvasható a szakmai anyagban.

Az adatok arra utalnak: az őzbakállomány mennyisége és minősége terén Jász-Nagykun-Szolnok megye továbbra is őrzi hazánkban "nagyhatalmi státuszát", és világszerte kivívott évtizedes hírnevét sem veszítette el. Utóbbit illetően az összesítés emlékeztetett arra, hogy az aranykort az a Jászkisér és Abádszalók határában elejtett egy-egy őzbak jelentette, melyek "koronája" a trófeák világranglistáján egykor kiérdemelte az előkelő második, illetve harmadik helyezést. Említésre méltó továbbá, hogy a világranglista első ötven helyén szereplő trófeabírálati eredmények közül tizenhat a magyar, ezen belül hat a Szolnok megyei őzállomány hírnevét öregbíti.

A külföldi vadászok számára kiállított engedélyek száma a tavalyi 198-hoz képest idén már augusztus közepéig elérte 159-et. Ők jellemzően az idény elején érkeznek és a kapitális, tehát jelentős tömeggel vagy méretekkel rendelkező, illetve az úgynevezett abnormális, azaz nem szabályosan fejlődött agancsú, emiatt egyedi trófeájú őzbakokat keresik. Mára azonban elmondható, hogy számos hazai vadász is megengedheti magának hasonló őzbakok kilövését – olvasható az összefoglalóban.

A 2013-2014-es vadászati évben az előzetes vadgazdálkodási tervek alapján 2281 őzbak fejdíszét veszi górcső alá a megyei trófeabíráló bizottság. Ebből idén eddig 1438 bírálatot végeztek a halászati-vadászati felügyelőség munkatársai. A bemutatott trófeák egyharmada érmet kapott: 22 százalék aranyat, 40 százalék ezüstöt, míg 38 százalék bronzot. 51 trófea tömege meghaladta a kapitálisnak számító 500 grammot.

A 2013. év eddigi rekordere 694 grammjával a hozzáértők szerint e kategórián belül is ritka példány, egyúttal az aranyérmesek országos toplistáján dobogó-várományos. Elejtője svájci állampolgár, a trófea értéke pedig – az MTI által megkérdezett szakértők szerény becslései alapján - legalább kétmillió forint.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com