Felújítják a Sóstói Múzeumfalu nádfedeles épületeinek tetőzetét

A muzeális intézmények Kubinyi Ágoston szakmai támogatási programja keretében felújítják a Sóstói Múzeumfalu nádfedeles épületeinek tetőzetét.Sóstói MúzeumfaluKisgyörgy Tamás, a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő intézmény közművelődési munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a skanzen 10 millió forint pályázati támogatást nyert a munkálatokra, amit a fenntartó nyíregyházi önkormányzat egymillió forinttal egészített ki.

A munkálatok során a legveszélyeztetettebb tetőszerkezetek újulnak meg, így megtörténik a besztereci, a tiszadobi és a jánkmajtisi lakóház, valamint a nyíregyházi tirpákház nádtetejének újraszegése. Felújítják a tiszadobi és az anarcsi pajta, a jánkmajtisi csűr, valamint a kállósemjéni, a kéki és a tiszadobi istálló nádtetőzetét, illetve az anarcsi és a tiszadobi sertésól nádhéjazatát is.

A kedvező időjárást kihasználva a munkálatok eddig jól haladtak, így a tavaszi határidőig valamennyi érintett épület tetőszerkezetét rendbe teszik. Kisgyörgy Tamás arról is szólt, hogy a 2015-ben több mint 49 ezer látogatót fogadó nyírségi skanzent télen sétálójeggyel látogathatják az érdeklődők.

Az épületeket ugyanis téliesítették, így a kilenc hektáros területen őrzött több mint 100 népi építészeti létesítményt csak kívülről lehet megtekinteni. A Sóstói Múzeumfalu az új évben a szokásos április 1-jei szezonkezdetnél hamarabb nyit majd: a húsvéti ünnepek miatt március közepétől már fogadja a látogatókat. A húsvét előtti napokon az egykori népi ünnepi készülődést, például a hímestojás-festést elevenítik fel az intézményben.

A múzeumfaluban december elején a sóstógyógyfürdői gyógyhely 2,1 milliárd forint értékű európai uniós fejlesztési programja keretében elkészült egy pálinkaház, amelyet a tavaszi szezonkezdetkor terveznek megnyitni - mondta Kisgyörgy Tamás, hozzátéve, hogy a pálinkaházban a térség eredetvédett gyümölcspárlatait állítják ki. Azt később döntik el, hogy folyamatosan nyitva lesz-e a létesítmény, vagy csak rendezvények alkalmával teszik látogathatóvá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com