Felújították a Törvényházat Egerben

A kormány kiemelt célja az igazságszolgáltatásban is, hogy a feladatellátáshoz méltó környezet kialakítását segítse - hangoztatta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Egerben, a felújított Törvényház átadásán.A teljesen megújult 110 éves épület is szerves része annak a folyamatnak, ami a feltételrendszer megteremtését szolgálja az igazságszolgáltatásban - mondta Völner Pál. Kitért arra is, hogy az elmúlt években nemcsak a tárgyi, hanem a személyi feltételek is javultak.

Duplájára emelkedtek a bírói illetmények, de sikerült megoldani az egyéb bírósági, ügyészségi alkalmazottak illetményének mintegy 30 százalékos növelését is - fűzte hozzá.

   
Völner Pál elismerését fejezte ki azoknak a bíráknak, ügyészeknek, akik - alkotmányos dialógus keretei között - részt vettek az elmúlt évek nagy jogalkotói feladatainak megvalósításában. Hangsúlyozta, hogy az alaptörvény garantálja a bírák függetlenségét. A bíró csak a törvényeknek van alárendelve, azokat szabadon értelmezheti - mondta az államtitkár.
    

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az építők munkáját méltatta, akik megőrizték a 110 éves palota értékeit, ugyanakkor a modern kor kihívásainak is megfeleltek a kivitelezés során. Az OBH elnöke szerint az épületben példaértékűen jelennek meg a 21. századi igazságszolgáltatás bizonyos elemei. Ezek között említette az ügyfélközpontot, valamint azt a projektet, amely függetleníti a tér és idő korlátaitól az igazságszolgáltatást, illetve a létrehozott hatalmas érték vagyonvédelmét.
    

Polt Péter legfőbb ügyész a bírói és ügyészi szervezetek együttműködését méltatta. Fontos eleme az alaptörvénynek, hogy az ügyészséget az igazságszolgáltatás részeként határozza meg - tette hozzá. A bírák és ügyészek közötti együttműködés képzésben, valamint a jogpolitika stratégiai elemeinek kidolgozásában érhető leginkább tetten a legfőbb ügyész szerint.
    

Az 1908-ban átadott és 110 évvel később, két és féléves munkával felújított Törvényház épületét az átadási ünnepségen Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg; a szalagot Nyiri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke és Szalóki Zoltán Heves megyei főügyész vágta át Völner Pál társaságában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com