Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség Vezérkar főnöke, Haslinger Rihárd alezredes és Zsolnai Tamás, a 32. Testőrezred díszegységének parancsnoka jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a nemzeti gyásznapon, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján kedden az Országház előtti Kossuth Lajos téren.A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad ezen a napon. A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a Magyar Honvédség vitéz Szurmai Sándor Budapest helyőrség dandár 32. testőrezred katonái végezték.

A ceremónián közreműködött a Magyar Honvédség központi zenekara, a Gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály és a nemzeti lovas díszegység. A nemzeti gyásznapon emlékkoncertet rendeznek a budapesti Szent István Bazilikában, amelyet a Bartók rádió 18 órától élőben közvetít, az M5 kulturális csatorna pedig 21 órakor felvételről közvetít - hangzott el a helyszínen.

November 4-ét a kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította, ezen a napon az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának évfordulóján az áldozatokra emlékezünk.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com