Fenntartották "Bróker Marcsi" bűnügyi felügyeletét

Fenntartotta a Kun-Mediátor ügy vádlottjának, "Bróker Marcsinak" a bűnügyi felügyeletét az elsőfokú ítélet kihirdetéséig a Szegedi Ítélőtábla - tájékoztatta a bíróság csütörtökön az MTI-t. Az ítélőtábla álláspontja szerint sem a kényszerintézkedés okaiban, sem a személyi körülményekben nem következett be változás, ezért továbbra is szükséges és indokolt a vádlott bűnügyi felügyelete az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ügydöntő határozatának kihirdetéséig.

   
A táblabíróság végzése nem végleges, nyolc napon belül lehet fellebbezni ellene. A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott több mint 760 ügyfelének. Volt olyan sértett, aki több mint egymilliárd forinttal károsodott, sokan pedig több tízmillió forintot veszítettek a vádlottal kötött "üzleti befektetés" miatt. Az asszony - cége nevében - 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre.
    

A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve - a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért - az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. "Bróker Marcsi" 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el. Az asszonyt 2016. december közepén letartóztatták. Három év múlva, mivel a letartóztatás időtartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék elrendelte a terhelt bűnügyi felügyeletét, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com