Fertőtlenítőszer-hamisítók ellen emeltek vádat

Vádat emeltek két férfi és két nő ellen, akik a koronavírusjárványt kihasználva hamis kézfertőtlenítő-szert gyártottak és értékesítettek, a csalással pedig hét sértettnek több mint 28 millió forint kárt okoztak - közölte a Fővárosi Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.Ibolya Tibor a közleményében azt írta, a vádirat szerint az 54 éves férfi horgászcsalik előállításával és gyártásával foglalkozó céget vezetett, míg a 49 éves nő egy másik cég ügyvezetője volt. A vádlottak 2017 végén ismerkedtek meg egymással, majd üzleti kapcsolatban is álltak, amelynek során szoros, bizalmi viszony alakult ki közöttük.
    

A koronavírus-járvány 2020 márciusában mindkét vádlott cégére negatív hatást gyakorolt. A vádlottak ezért 2020.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

március elején elhatározták, hogy a járványhelyzetben a kézfertőtlenítőkre megnövekedett keresletet kihasználva, hatósági engedély nélkül, nagy tételben olyan alkoholalapú termékeket gyártanak, amelyeket fertőtlenítőszerként hirdetnek, majd azokat kiterjedt üzleti, illetve személyes kapcsolatrendszerük révén értékesítik - ismertette a főügyész.
    

A vádlottak bevonták a tervbe a férfi 20 éves lányát, valamint a nővel párkapcsolatban élő 53 éves férfit is. Az engedély nélküli termékeket az 54 éves férfi és lánya X. kerületi családi házában állították elő úgy, hogy a gyógyszertári alkohol helyett alapanyagként vodkát használtak fel. Az alapanyagok beszerzését és a termékek gyártását elsődlegesen a két férfi végezte. A 20 éves nő ismerősi köréből vevőket toborzott, emellett a termékek előállításában és csomagolásában is részt vett. A 49 éves nő a termékeken gyártóként feltüntetett saját cége ügyvezetőjeként a pénzügyekért és a számlázásért felelt - írta a főügyész.
    

Hozzátette: a vádlottak a különböző kiszerelésben előállított termékeket olyan matricával látták el, amely hamis adatokat tartalmazott a termékek összetevőiről, illetve bakteriális hatásáról, nevezetesen, hogy a termék 96 százalékos gyógyszertári alkoholt tartalmaz, valamint "az ÁNTSZ által ajánlott összetevők alapján" készült. A valóságban azonban ezeknek a termékeknek a vírusölő hatása nem volt megfelelő, tényleges összetevői nem feleltek meg a fertőtlenítőszerek jogszabályi előírásainak - írta Ibolya Tibor.
    

Tájékoztatása szerint a vádlottak által előállított termék alkalmas volt a világjárvány időszakában gyors és hatékony kézfertőtlenítőt kereső vevők megtévesztésére. A vádlottak által szolgáltatott valótlan információk alapján a sértettek abban a hiszemben fizették ki a vételárat, hogy a koronavírus elleni védekezéshez hatékony terméket vásárolnak.
    

Az ügynek hét sértettje van, egyikük összesen csaknem 13 ezer darab terméket vásárolt a vádlottaktól különböző kiszerelésben, összesen mintegy 20 millió forintért. A többi sértett összesen még további csaknem 4500 terméket vásárolt, 8 millió forintért. A Budapest X. és XVII. kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalások miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com