Fiatal Családosok Klubja: minél több gyermeket és családot várnak

Király Nóra, a klub alapítója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában elmondta: a múlt évben a foci Eb-hez, az idén a vizes vb-hez kapcsolódóan írtak ki szurkolói pályázatot Nem vagyunk mi kispályások címmel.



A cél az volt, hogy minél több óvodást és iskolás gyermeket bevonva megmutassák: Magyarországnak van a legnagyobb szurkolói csapata. A pályázatot záró rendezvényükön több ezer gyermek, család vett részt - tette hozzá. A vizes vb szervezői e tapasztalatok ismeretében kérték fel őket, hogy segítsenek be: a délelőtti versenyszámokon is minél több gyermek legyen jelen. Ezért most, az Európa Szívében Alapítvánnyal közösen, arra bíztatnak minden gyermeket, családot és pedagógust, hogy látogassanak el a vizes vb sporteseményeire - fogalmazott.



Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos elmondta, a Duna Aréna akadálymentes és online is vásárolhatók jegyek. Próbavásárlásokkal is tesztelték a rendszert. Kiemelte: körülbelül negyven olyan hely van, amit fogyatékosoknak alakítottak ki, és szükség esetén további helyek lehetnek a középső szurkolói zónákban.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com