Ficsak: a "nem" a jó választás

Egyetért a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a kormány gyermekvédelmi népszavazásról szóló kezdeményezésével, és azt írta, hogy az április 3-ai gyermekvédelmi népszavazáson a "nem" a jó választás.A Ficsak szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a gyermekvédelem ügye kiemelt fontosságú Magyarországon, ezért az április 3-ára szervezett népszavazás is "jelentőségteljes esemény a magyar családokra leselkedő külső kényszerítő hatások védelméért". A népszavazáson minden magyar szülő kiállhat a törvény rendelkezései, így gyermekei védelme mellett - írták.
    

A civil szervezet álláspontja szerint a gyermekek szexuális nevelésének joga kizárólag a szülőké, és nem engedhető meg, hogy "az Európai Bizottság brüsszeli bürokratái hatalmukkal visszaélve kötelezettségszegési eljárás keretében Magyarország ellen forduljanak a gyermekvédelmi törvény miatt". A szervezet ezért egyetért és támogatja a törvény azon pontjait, amelyben az szerepel, hogy a kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást ne tartsanak, számukra nemi átalakító kezeléseket ne népszerűsítsenek, ne legyenek elérhetőek nemátalakító kezelések számukra, fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül ne mutassanak be, valamint a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat ne jelenítsenek meg - közölték.
    

Hozzátették: a magyar szülők elsöprő többsége elutasítja a kiskorúakat célzó LMBTQ-propagandát. A Ficsak azt írta: "egy szülőnek kötelessége megvédeni gyermekét - a nem a jó választás a gyermekvédelmi népszavazáson", amelyen a családok maguk dönthetnek gyermekeik jövőjét érintő, a gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódó kérdéskörben, "s ezzel a brüsszeli bürokraták és egyes aktivista csoportok erőteljes támadását közösen vissza tudjuk verni".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com