Ficsak: az egyik legnagyobb kihívás a családot összeegyeztetni a munkával

A magyar nők számára ma az egyik legnagyobb kihívás, hogy sikeresen összeegyeztessék a munkát a családdal - mondta Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója az M1 aktuális csatornán szombaton.Király Nóra szerint ez állhat annak a hátterében is, hogy Magyarországon a szükségesnél kevesebb gyermek születik. A nők attól félnek ugyanis, hogy szülés után nem tudnak majd visszatérni a munkájukhoz - mondta.

    
Hozzátette: 2010 óta nagy előrelépés történt, hiszen akkor még 10 százalékos volt a nők munkanélkülisége, amely 2017-re 4,7 százalékra csökkent. Emlékeztetett, hogy a kormány még tavaly - európai uniós forrásból - 14 milliárd forintot biztosított karrierközpontok létrehozására, és 71 helyen nyílnak ilyen központok az országban. Ezek célja éppen az, hogy segítsék a nők visszatérését a munkaerőpiacra - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

http://ujhazak.com