Fidesz: 95 ezer egészségügyi dolgozó kapott béremelést az elmúlt években

Az elmúlt években 95 ezer egészségügyi dolgozó kapott béremelést, július elsejétől újabb emelés lépett életbe, az orvosok és szakdolgozók mozgóbére emelkedett - reagált a Fidesz-frakció az LMP-s Szél Bernadett szombati tájékoztatójára.fidesz-logo_Szél Bernadett szombaton az MTI-nek arról beszélt: az LMP szerint az egészségügyben dolgozók rendkívül magas kivándorlási aránya és hajlandósága miatt küszöbön áll az ágazat összeomlása. Az LMP felmérését ismertetve, amelyben ötszáz orvost és ápolót kérdeztek meg a külföldi munkavállalásról, azt mondta, a kutatásban részt vevők 80 százaléka fontolgatja az ország elhagyását, 40 százalékuk pedig már meg is tette az ehhez szükséges első lépéseket.

A Fidesz szerint az LMP csak beszél, míg a polgári kormány cselekszik. A kormánypárt közleményében hangsúlyozta: a béremelés jövőre is folytatódik, januártól 43 ezer ápoló és 18 ezer orvost kap magasabb bért, a szakvizsgázott fiatal orvosok 151 ezer forint plusz támogatásban részesülnek, a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra emelkedik, a rezidenseket oktató orvosok rezidensenként plusz 50 ezer forintot kapnak.

A háziorvosok idei havi 130 ezer forinttal növelt támogatása jövőre is megmarad. Emellett az önkormányzatok a háziorvosoknak, gyermekorvosoknak, fogorvosoknak iparűzési adómentességet biztosíthatnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com