Fidesz: a baloldal a parlamentben akar cirkuszolni

A baloldal a parlamentben akar cirkuszolni a brüsszeli veresége után - fogalmazott pénteki közleményében a Fidesz frakcióvezetője.Kocsis Máté arra reagált, hogy ellenzéki pártok a parlament rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték a legutóbbi európai uniós csúcstalálkozóval összefüggésben. A kormánypárti politikus szerint a baloldal az uniós költségvetési tárgyalásokból sem tanult semmit. "Miután hazugságokat terjesztettek Magyarországról, és azt akarták, hogy hazánk rosszabbul járjon, most a magyar parlamentet próbálják cirkusszá változtatni" - írta Kocsis Máté, majd hozzátette, ebben a kormánypártok nem vesznek részt.

    
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, a miniszterelnök az öt tárgyalási nap alatt 3 milliárd euróval többet szerzett az országnak annál, mint ami a korábbi, igazságtalan javaslatban szerepelt és visszaverte azt a zsarolási kísérletet, hogy a pénz felhasználását elfogult politikai feltételekhez kössék. Kocsis Máté leszögezte, ez siker minden magyar számára. "A hazai baloldal ezt viselje el, hagyjon fel a Magyarország ellen folytatott politikával és ne cirkuszoljon" - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com