Fidesz: a baloldal eltörölné az otthonteremtési programot

A baloldal kezdettől támadja az otthonteremtési programot, ha rajtuk múlna, akkor ismét eltörölnék, ahogy kormányzásuk alatt egyszer már megtették - reagált a Fidesz-frakció szombaton Bangóné Borbély Ildikó, MSZP-s politikus kijelentéseire.fidesz-logo_Az MSZP országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) nem megoldja, hanem tovább mélyíti a lakhatási válságot Magyarországon.

A Fidesz szerint az MSZP volt az a párt, amely eltörölte az otthonteremtési kedvezményeket, több mint duplájára emelte a lakásáfát és devizahitelbe taszított rengeteg családot. A Fidesz viszont - ahogy vállalta - kivezeti a családokat a devizahitel korszakából és segíti, hogy olcsóbban tudjanak saját otthonhoz jutni - írta a kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hozzátették, hogy eddig, több mint 22 ezer családnak sikerült segíteni a csokkal, ami 43 milliárd forintos támogatást jelent. A Fidesz közleménye szerint "2017 az adócsökkentés és az otthonteremtés éve lesz, az új lakásvásárlók illetve a házépítők továbbra is számíthatnak a csökkentett lakásépítési áfára és az áfavisszatérítés lehetőségére, amellyel milliókat spórolhatnak meg".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com