Fidesz: a baloldalon ma is Gyurcsány az igazi vezér

A Fidesz szerint ma is Gyurcsány Ferenc DK-elnök az igazi vezér a baloldalon, ahol az ő érdekei szerint, az általa diktált ütemben alakulnak a dolgok.Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a DK hétvégén már pártlistáról, listavezetőről, választási szövetségesekről döntött, és határidőket szabott a többi baloldali pártnak.

    
"Mindez csak azt mutatja: a baloldalon tényleg semmi nem változik, még mindig Gyurcsány az igazi vezér (...), ugyanazok a hatalmi érdekek érvényesülnek, mint 2010 előtt" - mondta a kormánypárti politikus, úgy fogalmazva: ugyanazok akarnak hatalomra jutni, akik egyszer már tönkretették az országot. Gyurcsányék eladósították Magyarországot, tönkretették a gazdaságot, megduplázták a munkanélküliséget, "agyonadóztatták" a családokat, a munkavállalókat és a vállalkozásokat, feladták az ország gazdasági szuverenitását, és hagyták, hogy külföldi gazdasági érdekek érvényesüljenek, miközben "a magyar emberek megalázó bérekért dolgoztak, és megszorításokat szenvedtek el" - sorolta Halász János.
   

Felelevenítette azt is, hogy a közszféra dolgozóitól elvettek egyhavi bért, a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat, és megszüntették az otthonteremtési programot. Az, hogy a baloldalon ma is Gyurcsány az igazi vezér - folytatta a szóvivő -, veszélyezteti az ország minden elért eredményét és a magyar emberek biztonságát is, mivel "Gyurcsányék a brüsszeli bevándorláspárti politika nyílt támogatói". Szavai szerint a DK európai parlamenti képviselője nemcsak hogy megszavazza a migránspárti határozatokat, hanem "aktívan részt vesz a brüsszeli döntések és a Soros-terv előkészítésében".
    

A DK a kötelező kvóta határozott támogatója, "ha rajtuk múlna, akkor Magyarországra is megkezdődhetne a migránsok betelepítése" - tette hozzá. Halász Jánost megkérdezték egy olyan fotóról, amelyet Sárosdi Lilla színésznő a Facebookon tett közzé - boldog karácsonyt kívánva vele a miniszterelnöknek -, és amelyen a sajtóban olvasható leírás szerint a Hitler-bajuszt viselő színésznő áll férjén, Schilling Árpád színész-rendezőn, akin pedig "Ő VOLT a SOROS!!!" felirat látható.


A Fidesz-frakció szóvivője erre azt mondta: "beteg emberek beteg dolgaival nem foglalkozunk". Szerinte ez egy "műhiszti". Érdekesnek nevezte továbbá, hogy "ugyanez a balliberális értelmiség a Jobbik nyíltan antiszemita kijelentéseivel nem foglalkozik".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com