Fidesz: a főváros hozzon létre vizsgálóbizottságot

A Fidesz kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés állítson fel egy vizsgálóbizottságot a 4-es metró beruházása körüli korrupciós ügyek feltárására. Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján egyértelműen a rendszerváltás utáni legnagyobb korrupciós ügynek nevezte a beruházást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése alapján. A Fővárosi Közgyűlés vizsgálóbizottsága dokumentumokkal, vizsgálatokkal, meghallgatásokkal jelentősen hozzájárulhat az ügy tisztázáshoz - emelte ki Hidvéghi Balázs. Hozzátette: az OLAF-jelentés alapján a 4-es metró építésének körülbelül harmadát lopták és csalták el, a felelősség pedig egyértelműen a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon által vezetett szocialista-szabaddemokrata kormányokat, illetve a Demszky Gábor által vezetett ugyanilyen összetételű budapesti városvezetést terheli.

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, az említettek tevékenysége miatt Magyarországnak 59 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak az okozott 166 milliárd forintos káron felül. A legfőbb kérdés, hogy hova lett "ez a temérdek pénz" - mondta Hidvéghi Balázs, aki szerint egy fővárosi vizsgálóbizottság ebből a szempontból is meggyorsíthatná a teljes tisztán látást.

Kiemelte, fontos lenne tudni, hogy a korábbi városvezetésben milyen politikusok, tisztségviselők, milyen módon voltak érintettek ebben az ügyben. "Velünk együtt bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy kik voltak azok a szocialista politikusok, kik voltak azok a liberális, szabaddemokrata politikusok, akik ma talán az MSZP-ben, a Demokratikus Koalícióban, az Együttben, vagy más pártokban még mindig aktívan politizálnak" - fejtette ki.

Hidvéghi Balázs kérdésekre válaszolva nem zárta ki, hogy a későbbiekben például parlamenti vizsgálóbizottságok is felállhatnak az ügyben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com