Fidesz: a Gyurcsány-korszak oktatáspolitikája megbukott

A Fidesz szerint a Gyurcsány-korszak oktatáspolitikájához semmi esetre sem szabad visszatérni, mert az megbukott.fidesz-logo_A kormánypárt Niedermüller Péter DK-s politikus szavaira reagált így pénteken az MTI-nek. Az ellenzéki párt alelnöke azt mondta, a kormánynak be kell ismernie, hogy tönkretette az oktatást, meg kell szüntetnie a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot és vissza kell állítania az oktatás GDP-arányos támogatását a Gyurcsány-kormány idejében lévő 5,5 százalékra.

A Fidesz reagálásában azt írta, a baloldal az önkormányzatokat a csőd szélére juttatta, az iskolafenntartás terhét rájuk hárította, az ehhez szükséges pénzt elvonta. Iskolák százait zárták be, pedagógusok ezreit bocsátották el, elvettek tőlük egy havi bért, és az egyre dráguló tankönyveket a szülőkkel fizetették ki.

Közölték továbbá, hogy a kormány pótolja az oktatástól elvett pénzeket, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbéremelést indította el, fejleszti az iskolákat, a gyermekek nagy részének ingyenes étkezést és ingyenes tankönyvet biztosít.

Hozzátették: a gyermekek és a pedagógusok érdekét kizárólag a párbeszéd és a közös munka szolgálja, és ezért az egyeztetésen lenne a helye minden olyan szervezetnek, amely felelősséget érez a gyermekekért és pedagógusokért.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com