Fidesz: a magyar bérek rendezése a hazai gazdaság fejlesztésével érhető el

A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint az Európai Uniónak nincs eszköze a magyar munkabérek felzárkóztatására, azt a magyar gazdaság fejlesztésével lehet elérni.Bánki Erik azzal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót, hogy az Országgyűlés hétfő délután politikai vitát tart az EU tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentéséről jobbikos kezdeményezésre, amit az MSZP és az LMP is támogatott. A Fidesz politikusa nonszensznek nevezte azt a jobbikos javaslatot, hogy Magyarország az uniótól várjon segítséget a bérek felzárkóztatása érdekében. Ezt egyrészt azzal magyarázta, hogy az a Jobbik fordul most az EU-hoz, amely néhány éve még EU-s zászlót égetett, és az uniós kilépés lehetőségét fontolgatta. Másrészt - folytatta - az Európai Uniónak semmilyen közvetlen eszköze nincs arra, hogy a magyar munkabérek felzárkóztatását bármilyen pályázattal, forrással támogassa. Megjegyezte: az Európai Bizottság inkább a multinacionális cégek érdekeit szolgálja ki.

A magyar bérek rendezését a magyar gazdaság fejlesztésével lehet elérni - jelentette ki Bánki Erik, aki szerint a kormány ezt bizonyította is 2010 óta, amikor vállalta, hogy mindent megtesz a bérfelzárkóztatásért. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy tavaly év végén megállapodás született a minimálbér és a szakmunkás minimálbér rendkívüli nagyságú megemeléséről. Közölte: 2010 és 2017 között 88 százalékkal emelkedett a minimálbér szintje.


A képviselő kifogásolta továbbá, hogy a kormány adócsökkentő politikáját - mint mondta - mind a Jobbik, mind az MSZP támadja. Bánki Erik összegzése szerint a bérfelzárkóztatás érdekében hozott kormányzati intézkedések a 2010-ben vállaltakon is túlmutatnak, ami annak köszönhető, hogy a magyar gazdaság teljesítménye átlag fölött bővül, és ígéretüknek megfelelően minden ilyen teljesítménynövekedést "egy az egyben" a munkabérek növekedésére fordítanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com