Fidesz: a magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából

A magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából - jelentette ki a Fidesz szóvivője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.Zsigó Róbert azt mondta, úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter nem mulasztja el behozni a lemaradását a baloldalon, újabb cikkek láttak napvilágot arról, hogy mit is gondol például az illegális bevándorlásról. A Fidesz-szóvivő felidézte: az ellenzéki politikus azt mondta: a legnagyobb veszélyt nem abban látja, hogy tömegével jönnének a migránsok, és nem ismer senkit, akit bántottak volna.
    

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy 2015-ben Kunhalmi Ágnes szocialista politikus volt az, aki álproblémának nevezte a bevándorlást, Gyurcsányék pedig még kerítést vágni is elmentek a déli határhoz. Hozzátette: Márki-Zay Péter ugyanazt az álságos és ártalmas struccpolitikát folytatja ezzel, mint amit a baloldal 2015-ben elkezdett.
   

Zsigó Róbert azt mondta, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének ezek szerint nem jelentettek veszélyt az illegális bevándorlók akkor, amikor 2016-ban Kölnben nőket molesztáltak, vagy amikor migráns hátterű terroristák Berlinben a tömegbe hajtottak, vagy amikor magyar rendőrökre támadtak a déli határzárnál. A magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából - jelentette ki. A Fidesz-KDNP továbbra is kitart a magyar emberek álláspontja mellett, és mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarországot az illegális bevándorlóktól. "Magyarország a magyaroké" - zárta nyilatkozatát a szóvivő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com