Fidesz: a problémákról őszintén kell beszélni

A Fidesz szerint Magyarország és Európa is akkor tud erősödni, ha a problémákról őszintén beszél, szembenéz azokkal és cselekszik.fidesz-logo_Ezt a nagyobbik kormánypárt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy Botka László, az MSZP választmányi elnöke azt mondta: "a Fidesz-rezsim lebont és megtagad" minden európai értéket, és a nagyobbik kormánypárt politikájának a többi között egy olyan munkaalapú társadalom a célja, amelyben lassan csak a lapáttal vagy gereblyével végzett közmunka a valódi munka. Szeged szocialista polgármestere sajtótájékoztatón bírálta a szociális ellátórendszer átalakítását is.

A Fidesz közleményében úgy értékelt: a szocialisták választmányi ülésüket követően sem mulasztották el leszólni és megsérteni mindazokat a nehéz helyzetben lévő embereket, akik olyan kistelepülésen élnek, ahol a közfoglalkoztatás az egyetlen esély a munkavállalásra, a fizetésre.

Ez a cinikus politika vezetett oda, hogy kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget - hangoztatták. Hozzátették: ma a válságokkal küzdő unióban Magyarországon csökken legjobban a munkanélküliség.

Mint írták, a nemzeti és az európai politika és a politikusok feladata az, hogy az olyan problémákat, mint a tömeges bevándorlás, ne söpörjék a szőnyeg alá, hanem szembenézzenek azzal, és ne saját hazájukat járjanak feljelentgetni és másfél milliárdos megbízást kilobbizni menjenek Brüsszelbe, ahogy azt a baloldali politikusok teszik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

http://ujhazak.com