Fidesz: a Soros-szervezetek felsorakoztak Ahmed H. mögött

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint "a Soros György által fizetett NGO-k vagy álcivilek" felsorakoztak a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. mögött.A kormánypárti országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban tartott hétfőn Budapesten sajtótájékoztatót, hogy a Szegedi Törvényszéken - megismételt elsőfokú eljárásban - folytatódik a 2015-ös röszkei zavargások miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. pere.

    
A szavai szerint Soros György által fizetett és Ahmed H. mögé beálló szervezetek közé sorolta az Amnesty Internationalt és a MigSzolt, továbbá megemlítette Schilling Árpád rendezőt, Juhász Pétert, az Együtt elnökét és Gulyás Márton ellenzéki aktivistát mint akik emellett a kerítés lebontását is szorgalmazták.

Hozzátette: uniós "liberális, komcsi, zöld" képviselők szintén olyan internetes bejegyzéseket tettek közzé, amelyekben kiálltak Ahmed H. mellett.
    

"Brüsszel és a magyar ellenzék, amely abban érdekelt, hogy a Soros-terv teljesüljön, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, egyértelműen beállt a mellé az Ahmed H. mellé, aki egyébként egy fundamentalista iszlám szervezet bizonyított tagja" - mondta Németh Szilárd. A politikus azt is kiemelte, hogy Ahmed H.-t Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány volt igazságügy-minisztere védi, aki "most is nagyon fontos politikai szerepet játszik", ugyanis tagja annak a formálódó árnyékkormánynak, "a Balázs Péter-féle csapatnak", amely "azon legyeskedik, hogy az ellenzék át tudja venni a hatalmat".
    

Hazugságnak nevezte továbbá azt az állítást, hogy Magyarországon nem demokratikus módon működik az igazságszolgáltatás. Az Ahmed H.-perben is minden a perrendtartás szerint zajlik - jelentette ki. Németh Szilárd végül arra kérte a kormányt, hogy hozza meg a "Soros-terv" megakadályozásához szükséges döntéseket.
  

Arra a felvetésre, hogy kit választana ellenfelének Csepelen az országgyűlési választáson, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikót vagy Szabó Szabolcsot, az Együtt politikusát, úgy reagált: "nekem teljesen mindegy, jöhet bármelyik, nem érdekelnek (...), felőlem Gobbi Hilda is elindulhat". Kérdezték őt arról a HVG-ben megjelent Konrád György-interjúról is, amelyben az író egyebek mellett azt mondta: "Rejtelmes mozgások egyszer csak oda vezethetnek, hogy a miniszterelnök, ha nem akar Nicolae Ceausescu sorsára kerülni, akkor önként elmegy valahova. Jóakaratú emberként azt kívánom, hogy Felcsútra menjen".


Németh Szilárd ezt úgy kommentálta: Konrád György eljutott odáig, hogy kivégzésről beszél, ami diktatúrákban szokás, illetve arról, hogy lehet előle elmenekülni. Azzal kapcsolatban, hogy sem a DK, sem az LMP nem fizeti be a számvevőszék által megállapított tiltott pártfinanszírozás miatt rá kiszabott összeget, a fideszes képviselő azt mondta: "teljesen le vagyok döbbenve, ezek azt hiszik magukról, hogy törvényen felül állnak".
  

Arra is reagáltatták, hogy a hódmezővásárhelyi független polgármesterjelölt utcájába - közlése szerint - új térfigyelő kamerát szereltek fel. Erre a Fidesz alelnöke annyit mondott: kevesebb kémfilmet kell nézni, és akkor kevesebb ilyen butaságot lehet mondani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com