Fidesz: a számlákon jól látható a rezsicsökkentés eredménye

A Fidesz szerint míg a "szocialisták kormányzása alatt a mohó multik trükkjeitől semmi sem védte a fogyasztókat", addig ma az egyszerűsített számlákon látszik, hogy a családok mennyit spórolnak a rezsicsökkentéssel.

rezsicsökkentésA Fidesz az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében fogalmaz így, Bárándy Gergely és Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselők napközben tartott sajtótájékoztatójára reagálva. Az ellenzéki politikusok közölték, az MSZP törvényjavaslatot nyújt be, hogy a számlákon egyértelműen és összegszerűen tüntessék fel a lakosságra áthárított terheket.

A kormánypárt hangsúlyozza, a családok terhei a szocialisták kormányzása alatt nőttek, jelenleg azonban csökkennek. Példaként említik, hogy a rezsi és a családokat terhelő adó is csökkent, miközben növekvő nettó fizetések, béremelés segíti a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat.

Kiemelik továbbá, hogy egyszerűsített számlázást vezette be a gázra, az áramra, a távhőre, de a szemétszállításra, a vízi közműre és a szippantott szennyvízre is, a szolgáltatóknak pedig jelezniük kell, mennyi megtakarításuk keletkezett a fogyasztóknak.

A Fidesz kitér arra is, hogy a szocialisták a bankokkal együtt "rászabadította" a magyar családokra a veszélyes devizahiteleket, ezért felkérték a kormányt annak a törvénymódosításnak a kidolgozására, amely rögzíti, hogy készpénzfelvétel havonta két alkalommal díjmentes legyen.

MTI

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com