Fidesz: a szocialisták forráskivonásával szemben a Fidesz fejleszti az oktatást

A szocialisták forráskivonásával szemben, a Fidesz fejleszti az oktatást; ezt mutatja, hogy 2018-ban 552 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint az utolsó, szocialisták által elfogadott költségvetésben  - jelentette ki a Fidesz szóvivője szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.Puskás Imre hangsúlyozta: a szocialisták kormányzása idején a szülők, a pedagógusok és az iskolafenntartók szorongással várták a tanévkezdést, mert a szocialisták évről évre csökkentették az oktatásra, az iskolák fenntartására fordítható forrásokat.

    
A Fidesz ennek vetett véget, ma már egy erős állami fenntartó biztosítja az iskolák működését, az elmúlt öt évben átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok illetménye - tette hozzá a szóvivő. A szocialisták legnagyobb bűne a forráskivonás volt, aminek a legfájdalmasabb része az volt, hogy egyhavi illetménytől fosztották meg a pedagógusokat - mondta a szóvivő.
    

Ezzel szemben Fidesz-KDNP kormány folyamatosan biztosít forrásokat az iskolák felújításához, illetve számos új tanuszoda és tornaterem épül, ami javítja az oktatás körülményeit, nem kell tartani az intézmények bezárásától - jelentette ki. Nem kel szorongani a szülőknek, hiszen az állam egymillió gyereknek biztosítja ingyen a tankönyvet, ami a tankötelezettek 87 százaléka. Minden rászoruló gyermek ingyen juthat napi háromszori étkezéshez az iskolában - sorolta a politikus.
    

Kérdésre válaszolva közölte: az az egyeztetés, amit ellenzéki pártok kezdeményeztek Agora elnevezéssel a választási rendszer megváltoztatása érdekében, egy "Soros-bábszínház". Azon szervezetek vesznek részt benne, amelyek támogatják az illegális migrációt - tette hozzá. Olyan kormányt akarnak, amely a migránsok betelepítést és a kerítés lebontását támogatja - fogalmazott.
    

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének a lombikbébi programot bíráló kijelentésére - ugyancsak kérdésre válaszolva - azt mondta: tisztelettel hallgatják meg az egyházi vezetők álláspontját, viszont a kormány kötelessége, hogy válaszoljon arra a társadalmi kihívásra, miszerint a párok 20 százaléka meddőséggel küzd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com